Szarvasi Arborétum + Mini Magyarország
A park minden évszakban csodaszép. Október végéig a Kikötőből indul az 1 órás sétahajó, (amúgy 1000 Ft a gyerekjegy 4 éves kortól, 1300 Ft a felnőtt), amivel a Trianon emlékműtől hajózhattok Szarvas Vízi színpadig. A gyerekeknek legjobban tetsző helyszín mégis a 2013-ban megnyitott Mini Magyarország volt, ahol többek között megtaláljátok a szegedi dómot, a kecskeméti Cifra Palotát, a Gyulai várat és a Lánchidat is mini változatban, folyamatosan bővítik a látnivalókat. A helyszínek között kis vonatok üzemelnek (esős időben nem!), melyeket gombokkal a gyerekek indíthatnak el, nagyon jó szórakozás. Hajózással, arborétummal és vonatozással együtt egy teljes napot érdemes itt maradni, de úgy pakoljatok ennivalót, ruhát, hogy a jegy csak egyszeri belépésre jogosít.
Nyitva tartás: Az Arborétum egész évben, minden nap látogatható (ünnepnapokon is) reggel nyolc órától sötétedésig.
Mini Magyarország nyitva tartása: április 1. és szeptember 30. között 08.00-19.00-ig,
októberben 1. és 31. között 08.00-18.00-ig, november 1. és március 31. között pedig az időjárási viszonyoknak megfelelően.
JEGYÁRAK 2018. MÁRCIUS 01-TŐL
A jegyárak hétközben, hétvégén, ünnep- és munkaszüneti napokon változóak.
HÉTKÖZNAPI JEGYÁRAK – HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG
Mini Magyarország
- Felnőtt belépőjegy: 1 450 Ft
- Gyerek, diák és nyugdíjas belépőjegy: 900 Ft
- Csoportos belépőjegy (20 fő fölött): 800 Ft
- Szarvasi belépőjegy (lakcímkártyával): 750 Ft
Arborétum
- Felnőtt belépőjegy: 1 450 Ft
- Gyerek, diák és nyugdíjas belépőjegy: 900 Ft
- Csoportos belépőjegy (20 fő fölött): 800 Ft
- Szarvasi belépőjegy (lakcímkártyával): 750 Ft
Kombinált (Mini Mo. + Arborétum)
- Felnőtt belépőjegy: 2 200 Ft
- Gyerek, diák és nyugdíjas belépőjegy: 1 400Ft
- Csoportos belépőjegy (20 fő fölött): 1 250Ft
- Szarvasi belépőjegy (lakcímkártyával): 1 200Ft